Bértámogatás
Munkahelyvédelmi bértámogatás

A munkahelyvédelmi bértámogatás keretében az állam a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére átvállalja a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét. A támogatási időszak három hónap lehet, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja dolgozói létszámát. A programban azok a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt, akik a veszélyhelyzet kihirdetése és a kérelem benyújtása közötti időszak alatt megszakítás nélkül foglalkoztatásban álltak a munkáltatónál.

A kieső munkaidő 15-75 százalékig terjedhet, azaz a részmunkaidő akár napi 2 óra is lehet a támogatás igénybevétele esetén 8 órás eredeti munkaidőt feltételezve. Ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét nem éri el, az egyéni fejlesztési idő alkalmazása csupán ajánlás lesz.

A támogatásnál a munkavállaló havi nettó távolléti díját kell figyelembe venni, az állami támogatás pedig a kieső munkaidőre a munkaidő-csökkentés arányában számolt bér 70 százaléka lehet. Az igénylés az illetékes kormányhivatalokon keresztül történik, a dokumentumok benyújtására elektronikus formában Ügyfélkapun keresztül van lehetőség.

További részletek és formanyomtatványok: https://nfsz.munka.hu/cikk/601/

A Munkahelyvédelmi bértámogatás 2020. augusztus 31-ig igényelhető.

Munkahelyteremtő bértámogatás

A munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz benyújtott kérelem alapján vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ha állami foglalkoztatási szervnél programrésztvevő, nyilvántartott álláskeresőt foglalkoztatnak munkaviszony keretében.

A támogatás folyósítási időtartama fix 6 hónap lehet, további fix 3 hónapos támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettség előírása mellett. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és szociális hozzájárulási adó 100%-a, de legfeljebb 200 ezer Ft havonta.

A kérelmeket a foglalkoztatást megelőzően a foglalkoztatni kívánt nyilvántartott álláskereső személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz kell benyújtani.

További részletek és formanyomtatványok: https://nfsz.munka.hu/cikk/936/Munkahelyteremto_bertamogatas

 
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.